.png)
A kérdés igazából kissé visszás, hiszen alapvetően nem maga a nyár tehet róla, hogy a stressz és a fáradtság ilyenkor még inkább eluralkodik rajtunk, hanem sokkal inkább az ilyenkor tapasztalható időjárás. A sokszor az elviselhetetlenség határát súroló kánikula ugyanis egyértelműen negatív hatással van a szervezetünkre és az éjszakai pihenést is megnehezíti. Ezáltal sokkal fáradtabbnak érezzük magunkat, ami a mindennapok során ingerültebbé tesz minket, ráadásul a jelentősebb folyadékveszteség is megterheli testünket és szellemünket egyaránt.
A meleg elviselésére mindenkinek megvan a saját jól bevált praktikája és mostanra a klímaberendezések is hatékonyan segítik a hűsölést, ettől azonban léteznek sokkal természetesebb, ha úgy tetszik zöldebb megoldások arra, hogy a nyári hajtásban és forróságban is lenyugtassuk kicsit elménket, oldjuk a stresszt és segítsük a pihentető éjszakai alvást. Az illóolajok is kétségtelenül ebbe a kategóriába sorolhatók, melyek közül a levendula az, ami a nyári időszakban is segíthet ellazulni.
A levendulát már az ókorban is nagy becsben tartották, ez a hozzáállás pedig napjainkra sem változott meg. A rómaiak például a fürdőikben használták, a középkorban fertőtlenítőként alkalmazták, és máig is a legkedveltebb gyógynövények közé tartozik. A jellegzetes illatú, lila virág nemcsak esztétikai szempontból vagy az illatával nyújt élményt, hanem komoly hatással van az idegrendszerre is – különösen illóolaj formájában. A levendulából készített esszenciális olaj nyugtató, szorongásoldó és enyhe altató hatással bír, amit számos tanulmány is igazol. Az illóolaj pedig rendkívül praktikus formátum az egyszerű és hatékony alkalmazáshoz.
.png)
A nyáron tapasztalható zaklatottabb idegállapot életünk sok részére hatással van, a stressz pedig akár olyan hétköznapi helyzetekben is jelentkezhet, mint az utazás, vagy akár az éjszakai pihenés, illetve annak hiánya. A meleg és világos esték könnyen felborítják bioritmusunkat és zavarják meg belső egyensúlyunkat, a levendula illóolaj ugyanakkor gyengéd és természetes megoldást kínál a nyáron különösen erősen jelentkező, ilyen jellegű idegrendszeri problémákra. Nyugtató hatásával gyengéden segíti a belső egyensúly visszaállítását, illetve támogatja a valóban pihentető alvást és relaxációt, ami a legmelegebb nyári napokon kifejezetten jól jön.
A levendula illóolaj kapcsán is fontos, hogy megbízható forrásból származó, 100 százalékban természetes terméket használjunk, hiszen a kétes minőségű olajok hatása vagy egyáltalán nem érvényesül, vagy szélsőséges esetben akár kárt is okozhatnak. A Panarom mono levendula illóolajok kizárólag a természet erejét hasznosítják, hogy ezzel segítsék a stresszoldást, a nyári pihenést és felfrissülést. Az illóolaj több módon alkalmazható, de mindenképpen érdemes körültekintően eljárni, a maximális hatás érdekében.
A levendula illóolajat használhatjuk akár párnára vagy illatpárnába cseppentve, ezzel segítve az esti ellazulást. Gyakori módszer a párologtatóba, diffúzorba történő csepegtetés, hiszen a levendula illata így gyorsan megtölti a szobát, ezzel egy megnyugtató légkört létrehozva a helyiségben. Egy frissítő nyári fürdőben is jól alkalmazható a levendula illóolaj, hiszen ez esetben akár néhány csepp is elég a stressz oldásához és az ellazuláshoz. Közvetlenül bőron jellemzően nem ajánlott az alkalmazása, de valamilyen bázisolajjal keverve akár masszázsolajként is jól alkalmazható, a testnek is felfrissülést nyújtva.