
Illóolaj-használat kezdőknek: 7 gyakori hiba, amitől nem azt kapod, amit vársz
Az illóolajok használata egyáltalán nem bonyolult, mégis sokan hibáznak és végül sajnos csalódniuk kell a végeredményben. Megfelelően alkalmazva ugyanakkor kiválóan hasznosíthatók a mindennapi relaxáció során is, így érdemes megismerni a leggyakoribb hibákat - majd elkerülni őket.
A természet ereje egészen varázslatos, ami ezerféle módon hasznosítható, az illóolajoknak köszönhetően pedig akár az otthonunkba is elvihetjük. Ez esetben ugyanis lényegében arról van szó, hogy a növények esszenciális hatóanyagait olajokba, illetve kis üvegcsékbe zárják. Ezeket aztán tulajdonképpen bárhol és bármikor felhasználhatjuk. A legjobb módszer kétségtelenül a párologtatás, hiszen így egyszerűen megoldható a térillatosítás és a növények hatóanyagai is szétterjedhetnek a légkörben.
A kezdeti lelkesedést azonban gyakran követi egy kis csalódás, hiszen előfordul, hogy az illat túl erős, a hatás alig érezhető, vagy éppen irritáció jelentkezik. Ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy az illóolajokkal vagy épp a párologtatásra használt diffúzorral van gond. A valóság azonban sokszor az, hogy mi hibázunk a használat során, ami eleinte egyáltalán nem lehetetlen. Lássuk tehát azt a hét gyakori hibát, amely kezdőként könnyen becsúszhat – és amelyek miatt nem azt az élményt kapjuk, amit várunk.
Az egyik leggyakoribb tévedés az, hogy ha valamiből egy kevés is csodás hatással bír, akkor még többet használva még jobb hatásfokot érhetünk el. Néhány esetben ez talán igaz is lehet, ám az illóolajok kapcsán éppen az ellenkezőjét tanúsíthatjuk, vagyis hogy a kevesebb néha több. Mivel rendkívül koncentrált növényi kivonatokról van szó, már néhány csepp is intenzív hatást fejthet ki. Ha túl sok kerül a párologtatóba, a masszázsolajba vagy a fürdővízbe, az illat könnyen túl erőssé válhat, fejfájást okozhat, vagy irritálhatja a bőrt. Párologtatásnál például általában elegendő 3–6 csepp illóolaj is, masszázs esetén pedig mindig hígítani kell ezeket, elkerülve az irritációt. Az illóolaj tehát nem mennyiségi, hanem minőségi eszköz, ehhez érdemes tartani magunkat.
Az illóolajok hatása gyakran azzal is összefügg, hogy mikor használjuk őket, hiszen ilyenformán a bennük rejlő lehetőségek kiaknázása is csorbulhat. Egy frissítő, élénkítő citrusos vagy mentás olaj reggel és napközben ideális lehet, amikor energiára és koncentrációra van szükségünk, de ugyanez este már zavarhatja az ellazulást. Ez persze fordítva is igaz, hiszen egy nyugtató, lazító olaj, mint pl. a levendula éjszaka jótékonyan támogathatja a pihenést, de nappal túlzottan ellazíthat, ezzel csökkentve az aktivitást és tompítva a figyelmet. A tudatos illóolaj használat egyik kulcsa tehát az, hogy a napszakokhoz igazítsuk a növényeket és hatásaikat.
Az illóolajok több különböző módon alkalmazhatók, melyek közül a párologtatás az egyik leginkább elterjedt, ám természetesen nem minden illóolaj működik ugyanúgy minden felhasználási módnál. Míg egyes olajok kifejezetten jól működnek párologtatva, hiszen a térillatosításban is jeleskednek, kellemes aromáiknak köszönhetően, addig mások inkább bőrön keresztül fejtik ki hatásukat. Emellett az illatpárna és inhalálás is gyakori megoldás, de a felhasználási módokkal kapcsolatban mindenképpen érdemes tájékozódni a termékleírásból, hogy biztosan ne legyen probléma.
Bár a legtöbb illóolaj önmagában, mono illóolajként is remekül alkalmazható, óriási előny a kombinálhatóság, hiszen ezáltal komplett hangulatokat, valóságos illatkavalkádot teremthetünk otthonunkban. Nem beszélve arról, hogy ezekben az esetekben a gyógynövények hatóanyagai is kiegészíthetik, erősíthetik egymást. Az illóolaj-keverékek készítése ráadásul kreatív és izgalmas dolog. Sok kezdő azonban hamar beleesik abba a hibába, hogy túl sokféle olajat próbál egyszerre használni. A végeredmény ilyenkor gyakran egy zavaros, nehezen értelmezhető illat, ahol az egyes összetevők kioltják egymást. Kezdőként érdemes inkább egyetlen illóolajjal kezdeni, vagy maximum 2–3 olajból álló keveréket használni.
.png)
Ez a hiba leginkább a közvetlenül a bőrön alkalmazott illóolajok kapcsán merül fel. Fontos ugyanis tudni, hogy ezek a készítmények nem használhatók ilyen formában, ha előtte nem higítjuk őket. Ez az egyik legfontosabb biztonsági szabály. A hígítás általában növényi hordozó olajjal történik – például mandulaolajjal, jojoba olajjal vagy szőlőmagolajjal. Ezek segítenek abban, hogy az illóolaj egyenletesen oszoljon el a bőrön, és csökkentik az irritáció kockázatát.
Az illóolajok használatával kapcsolatos biztonsági előírások azért kerültek kialakításra, hogy a felhasználókat védjék. Bár az olajok alapvetően biztonságosak, bizonyos típusok például fényérzékenységet okozhatnak napsütésben, nem ajánlottak várandósság alatt, illetve kisgyermekeknél különös óvatosságot igényelnek. Ezért fontos, hogy minden új illóolaj használata előtt tájékozódjunk az alapvető biztonsági tudnivalókról.
Az illóolajok nem „instant megoldások”. Bár az illatuk azonnal hat az érzékszerveinkre, a mélyebb hatás gyakran rendszeres, következetes használat mellett érezhető igazán. Sokan egy-két alkalom után eldöntik, hogy egy illóolaj nem használ, holott előfordulhat, hogy a szervezetnek egyszerűen időre van szüksége, hogy reagáljon. Az aromaterápia inkább finom, lassú támogatás, semmint gyors, akut beavatkozás. Érdemes tehát időt adni neki, és megfigyelni, hogyan reagálunk az egyes illatokra.