Bejegyezte: Tobai Ágota

Gyönyörű reggelre ébredtem. Az álom puhaságából az ébrenlét felé, mikor a tudat már ébredezik, de még nem uralkodik a gondolatok felett, lustán lebegve valahol tér és idő vonzásán kívül, szavak táncában forogva ringatóztam.

...Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.... Ezek a szavak ölelték és a reggel fényébe emelték a lelkemet, azt a gondolatot ébresztve bennem, hogy ez az üzenet, esszenciális lényege az egyetlen útnak, ami a boldogsághoz vezet. Eleink, ükanyáink és ükapáink, még a nagyszüleink is tudták ezt. A Házi áldás ott függött az otthonok falán, hogy emlékeztesse a csüggedésre, erőtlenségre mindig hajló embert, mi az, amit útja során soha nem veszíthet szem elől, ha boldog akar lenni. Amikor azt mondom: hit, arra gondolok, hinni magadban, az életben, a világ szépségében, a rendben, mely áthatja az egész világegyetemet. Hiszen a nap minden reggel felkel, és az éjszaka sötétje sem váratlanul zuhan rád, tudod, hogy megérkezik. Rend van a világban, még akkor is, ha tekintetünket és elménket nem tudjuk a végtelenre fókuszálni, és átlátni az egyetemes összefüggéseket. A hit valójában pozitív életszemlélet. Amiben hiszek, amit remélek, azt várom, hogy megérkezik. Nem aggódással és szorongással, hanem erővel és bizonyossággal. Ekkor megszűnik a félelem, és helyét elfoglalja a világ egyetlen építőköve, a szeretet. Amikor szeretsz, béke áramlik át rajtad, és ezt úgy árasztod magad körül, mint ahogy a virág ontja az illatát. Ajándékba kapja mindenki, aki a közeledbe kerül. Így lesz áldás az életen. És igen, áldottnak lenni annyi, mint Isten tenyerén nyugodni, ami maga a teljesség és harmónia.