2015 április 26.
Bejegyezte: Tobai Ágota Hajnali fény kopog az ablakon, odakinn a rigó párját hívja, vagy tán csak az új napnak örül. Az éjszaka csendjébe dallamot trillázó madár ébredni hív, de olyan jó még fordulni egyet a puha takaró alatt. Csak hallgatom az éneklő madarat, mozdulatlan, csukott szemmel. Egyszerűen csak létezem. Boldogságos dolog ám ez. Csak lenni. Ahogy a nappal az éjszakával összeér, mintha minden egyszerre lenne ott, ami elmúlt, és ami még eljön, a fény és a sötét, a csend és a hang, és én sem vagyok csak én, hanem minden és mindenki vagyok. Égből aláhulló, széllel szálló, táncoló
[...]ELOLVASOM